Ahogy megfordult Sofia, felcsillant a szemem. Rám nézett, és így szólt:
- Hello, a nevem Sofia Boutella, én leszek, aki megnézi és értékeli a tánctudásodat. - mondta Sofia és nyújtotta a kezét mosolyogott. Hirtelen a torkomban egy gombóc keletkezett, és érzetem most nem tudnék megszólalni, szívem egyre gyorsabban vert.

- Szia Michaella vagyok! - hirtelen fel pattantam a székből,  és  átöletem Sofit amennyire csak tudtam, és ő csak nevettet. Majd persze kezet fogtam vele. Sofia felém nézett és így szólt:
- Látom izgulsz! -mondta Sofia mosolyogva.

-Igen egy kicsit, hiszen a példaképem vagy. - ahogy kimondtam Sofia megölelt, és annyit mondott:
- Aranyos vagy. - testem még mindig remegett, és amikor megölelt végigfutott a gondolat rajtam a példaképemet ölelem, amire már nagyon régóta vágytam, milyen jól esik egy ölelés.
- Nah irány a munka. - szólalt meg Sofia, én meg csak ott álltam értetlenül, hogy már is.
- Persze igen menjünk. - mondtam kicsit dadogva.
- Joe mi akkor mentünk.  Bemutatom neki a tánc „világát”. - mondta Sofia jó kedvel, és levette az autó kulcsát a falra felakasztott fogasra, ami aranyozottnak látszott, és körülötte bársonyos fal volt. Gondoltam, úristen ilyen helyen még sosem voltam, és jobb oldalt nagy kivetítőn még mindig táncosok videója ment. Sofia elvette az asztalról a napi kávé adagját, és majd a telefonját.  Mindezeket a kezében tartotta.  Igazából sosem értettem, hogy a sztárok mért járnak így, de nagyon tetszett. Elköszöntünk, és mentünk, míg leértünk liften kellet menni. Jó tudni, hogy nem szeretem a lifteket, félek benne, és rosszul vagyok, de hát Sofia áll mellettem, nem kezdhetek hisztizni. Így próbáltam kibírni mind az 5 emeletet. Mikor leértünk a torkomból kezdett a gombóc eltűnni, és próbáltam felfogni, hogy ez az igazság, valóban itt vagyok, de amikor Sofia előttem ki nyitotta az ajtót, én megköszöntem és annyira meg lepődtem, hiszen ott volt előttem a kocsija, amit eddig csak NikeWomen videóban láttam. Nem tudtam felfogni.

 -Úristen ez most komoly?- mondtam hangosan. Igazából nem akartam hangosan, de kijött belőlem, és eldobtam a táskámat és szaladtam a kocsi felé. Megsimítottam az oldalát és kérdeztem Sofitól:
-Ez mind igaz?- kérdeztem tőle. Megcsillant a szemem és felkaptam hirtelen a táskámat.
- Nah gyerünk te kis örült. - szólalt meg Sofia.
Egész úton beszélgettünk, megkérdezte mióta lakok L.A. - ben és mióta táncolok, elég jót beszélgettünk.
- Megérkeztünk. - szólat meg Sofi, és én is kiszálltam a kocsiból. Hirtelen végig futott rajtam a gondolat, hogy velem történt meg, amikor annyi ember akarja ezt, és csak nekem sikerült ez minden? Ez nekem nagyon furcsa, nagyon nem tudtam felfogni mindezt, hogy egyik percben még otthon ültem, és gondolkoztam, hogy lehetnék sikeres, most meg itt állok Sofia mellet. Kezdtem nem jól érezni magam, olyan volt, mintha forogna velem a világ. Egyszer csak Sofia elkapott.
- Jól vagy? - kérdezte Sofia meglepődötten, és egy vizes palackot keresett a táskájából.
- Igen jól vagyok. - de hirtelen minden olyan sötét lett, nem tudom mért talán, mert mindig nem fogom fel mi történt velem. Mondtam, miközben kezdtem kortyolni az innivalót.
- Nem akarsz beszélni róla?- kérdezte Sofia, és leültünk a padra.
- De igen végül is, szóval kiskorom óta vágyok már arra, hogy híres legyek. Jártam táncra és gondoltam, hogy majd egyszer fel fedeznek, hogy igen is létezek én is. Vártam, vártam, jártam táncolni, fellépni, versenyekre, meghallgatásokra, míg addig, amíg bele nem fáradtam. Egyik nap iszonyatosan rosszul voltam, nagyon szédültem, és fáradt voltam. Nem is keltem fel az ágyból, zúgott a fejem. Elmentünk orvoshoz, és kiderült túl hajszoltam magam, és teljesen kikészültem. Ez később elmúlt, mert sokat pihentem, de sokáig fel kellett adnom, amit csinálok, mert nem bírtam, nem tudtam beletörődni, hogy nem lehetek táncos, mint bárki más.

Sofia felnézett és így válaszolt:
-Tudod nem olyan könnyű ez, aki sokat tesz azért, ami akar lenni egyszer az is lesz, csak kitárás kell hozzá. Látod te is ki tartottál, és tessék itt vagy, mert meg érdemled. - mondta Sofia, és felálltunk, és elindultunk a táncterem felé. Nem is nagyon tudtam szétnézni mielőtt rosszul lettem, hiszem annyira szédültem, és elsötétült minden, de most láttam milyen csodás ez a környezet. Sofia rám nézett:
- Tán még nem voltál itt? - kérdezte Sofia.
- Nem, nem voltam még itt, pedig tudod több éve L.A ban lakom.
Majd Sofia mutatta az utat, igazából egy parkon keresztül mentünk, ahol nagyon sok pad és csodás  szökőkút volt. Sofia éppen az egyik szökőkút felé ment, amikor megcsörrent a telefonom.

Csrr csrr. Amikorra fel vettem a telefont, el hallgatott.  Már megint ki hívogat?  Ahogy meg fordultam, Sofia a szemembe spriccelte a vizet.
- Áhh ez így nem ér! - szólaltam meg és én is kevés bátorsággal, hiszen alig ismerem és nem áll szándékomban megsérteni, de visszaspricceltem a vizet.
Remélem nem haragszol.- szólaltam meg.
- Dehogy is, csak jobb kedvet varázsolok neked! - szólat meg Sofia és tovább ment, én is követtem, amikor egy nagyobb épület felé érkeztünk.

- Itt vagyunk. - szólat meg Sofi, és benyitott az ajtón, ahol hangosan ment a zene.
- Sziasztok skacok! Bemutatnám az új csapat tagunkat, Michaellat! - Sofia megszólalt és előre tolt, próbált bátorítani. Persze ez nekem nem nagyon ment, mindig is féltem a társaságban, mindig is kisebbnek éreztem magam.
- Hello Michaella vagyok.- próbáltam kinyögni és láttam a mosolyokat az arcokon.
- Nah szóval mára ennyi volt, miénk a terem. - szólat meg Sofia és elköszönt a többiektől, jobbnál jobb kézfogásokat láttam Wow!
Csak én voltam ott meg Sofia és csak bámultam és lestem.
-Nehogy elájulj! -szólalt meg Sofia és a zenelejátszóhoz ment. Az asztalon tele-tele volt cd-vel és egyéb dolgokkal. A fa tele volt Nike plakáttal, amin Sofia lapult.
- Baby jó lesz?- szólat meg Sofia.

- Nyugi nem fogok elájulni, persze hogy jó lesz.- válaszoltam Sofinak, és bizsergő érzés futott át rajtam, és a remegés is elő jött. Eszembe jutott hirtelen az a pillanat ,amikor még otthon voltam és ültem az ágyszélén és gondoltam ez nem fog menni. Hát most itt az idő, meg kell próbálni és vettem egy nagy levgőt, Sofia bekapcsolta a zenét és vártam, hogy megszólaljon Justin legkedveltebb száma. Elkezdtem táncolni, a tánc egész jól ment, amikor a tükörben megláttam magam és Sofiát a háttérben, miközben engem néz. Hirtelen furcsa érzésem támadt, elvesztettem a ritmust és leálltam.
Sofia felé néztem.

- Bocsi Sofi, de ez nekem nem megy, túl sok. - leültem a táncterem sarkába és a fejemet a térdemre borítottam. Sofia odajött hozzám.

-Tudod arra az időre emlékeztettél, amikor elkezdtem táncolni, én is ilyen voltam, ilyen kis félős és nézz rám, ma ki vagyok ? -szólalt meg Sofia és hirtelen nem értettem őt, mért mondja ezt, hogy ő pont ő is ilyen volt? Elgondolkodtam, magam elé néztem és az icike-picike könnycseppet kitöröltem az arcomból, majd Sofiára néztem.
Sofia Boutella?- mondtam Sofinak.
-Hát elvileg.-szólat meg Sofia nevetve és a kezét nyújtotta és segített felállni.

- Gyere csak, meg tanítalak én valamire.- mondta Sofia és bekapcsolta a zenét.
Én összeszedtem magam, és azt hiszem egy óra hosszát táncoltunk, de nagyon jó volt, sikerült elérnem azt az érzést, amire vágytam. ”Az élet hegymászás de a kilátás csodás”
Sofia egyszer csak megállította a zenét, és azt mondta:
-Mára elég lesz, holnap találkozunk. -mondta Sofia.
-Holnap?- néztem rá furcsán és egy kicsit értetlen fejjel.

-Igen holnap, vagy is jobban mondva holnap este lesz egy buli, tudod ilyen nagyobb sztárok jönnek el és szeretnélek meghívni. Nah, nah kérlek, gyere el!- könyörgött Sofia.
Rendben elmegyek de, egy feltétellel, ha elájulok te szedel össze.- mondtam nevetve.
-Rendben erre mérget vehetsz.- nevetett Sofia és bepakolt a táskájába, én is és közben lekapcsolta  villanyt. Ki értünk a házból.
-Akkor haza viszlek, mintha az anyukád lennék.- elmosolyodott és autó felé ment.

-Anyuka? Lehetnél az is.- szólaltam meg és be ültem az autóba.
Egész úton nevetgéltünk, valami finomat is ettem, nem tudom mi volt a neve, de nagyon finom volt.
Csinált Sofia egy videót, amibe az összes hülyeségünk benne volt.
Amikor az utcánkban értünk Sofia megszólalt.

-Rendben akkor itt is vagyunk, holnap találkozunk rendben? Majd hívlak. – szólat meg Sofia.
-Rendben. És köszönöm mindent. - becsuktam az ajtót és integettem Sofiának, aki már elindult. Az utcánkban jártam ugye, de csak egy pár házzal arrébb volt a mi házunk, így addig sétáltam, rengeteg gondolat futott át a fejemben, ma a példaképemmel találkoztam, hogy fogom én ezt el mesélni anyáéknak, hogy? Úristen. Házunk ajtajához értem és azt gondoltam:
Velem történt mind ez?
Nyúltam volna az ajtó felé, de hirtelen más nyitotta ki, olyan furcsán meglepődtem a látványtól, hiszen Matt ált ott:
- Matt te meg mit keresel itt 11 órakor?